Mese a mosolyonc mesékről
Valahogy mindig bennem bujkált az írhatnék. Kövezzenek meg, de már az általános iskolában is szerettem a fogalmazásokat! Elereszteni a fantáziát, belebújni történetekbe, szereplőket teremteni, kedvünkre alakítani az eseményeket, szabadon átszabni ha nem tetszik, jól megfogalmazni érzéseket, hangulatokat, megtalálni a legkifejezőbb szavakat hozzá, nagyon jó játék, és nagy varázserővel bírnak azok, akik ezt magas szinten művelik.
Na persze hol vagyok én ettől? De mindenki az első lépésével kezd el járni tanulni, nem igaz? Csak vannak akik később beérik a könnyű sétával is, míg mások többedszer is lefutják a maratoni távot. Én egyelőre még gyalogolnék egy kicsit…
A mesék és a versek állnak hozzám a legközelebb, ha az írásról van szó, na meg a versben megírt mesék. Én a mókás, de szép és tanulságos történeteket kedvelem leginkább. Van olyan történet, ami már évek óta itt fickándozik a fejemben, néha előjön, piszkálja egy kicsit a fantáziámat, de ha nem kap elég figyelmet, duzzogva visszavonul. De olyan is megtelepedett már a fülem mögött, amit más ültetett oda. Talán ezért is gondolok mostanában többet a sakkfigurákra. Az ez év elején megírt 11 történetet és verset viszont a mosolyoncok ihlették, és egy kis baráti noszogatásra fogtam hozzá, hogy megtegyem azokat a bizonyos első lépéseket. Most a számítógépem virtuális fiókjában érlelődnek még egy darabig, talán alakulgatnak is még egy csöppet, aztán szeretném, ha majd szárnyra kaphatnának, de egyelőre még keresem a reptetésükhöz megfelelő lehetőségeket.
Néhányukból hoztam egy kis ízelítőt, és bízom benne, hogy hamarosan teljes terjedelmükben is olvashatóak lesznek egy szép színes könyvben, amivel egy nagy álom válna valóra.