Vállalkozó születik
Hát ez egy kissé hosszúra sikerült… Már az elhatározás is. Pedig éreztem, lépnem kell valamerre. Ki kell másznom abból a langyos, kellemetlen, de biztonságosnak tűnő állapotból, amiben folytak el a napjaim, s általuk az évek. Ehhez először is el kellett hagynom a komfortzónám, szembe kellett néznem néhány kellemetlen ténnyel, aztán el kellett hitetnem magammal, hogy amit szeretnék, az megvalósítható, és én erre igenis képes vagyok. Na, ez ám az igazán nehéz, nem az elefánt! A mai napig van ebben még kihívás. Nem állítom, hogy nem röhögöm képen magam időnként, de azért már valamivel ritkábban.
De megvan, megcsináltam, pontosabban elkezdtem, beleugrottam, nyakamba vettem mindent, ami ezzel jár, s bár néha úgy érzem, agyonnyom ez a sok izé, amit hurcolok, de legalább elindultam valamerre. Na persze, még az sem biztos, hogy jó irányba haladok. Haladok? Mindenesetre határozottságot színlelve nézek szembe a kételkedőkkel. Lerázom magamról a fülemre akadt sutyorgásokat, lepöckölöm a tarkómba fúródott tüskéket. Na meg ott belül érzem ám… Visz valami megmagyarázhatatlan forrásból eredő és táplálkozó lendület, hit, remény. És jönnek a pici örömök, az ajándékba kapott jókor elhangzó fél mondatok, bíztató mosolyok, a vásárlóim szemében, szavaiban élő bizalom, ami akkor is ott van, amikor éppen elbizonytalanodom. Előfordul. Hiszen kitalálni, létrehozni valamit, megálmodni egy új világot, megszülni egy vállalkozást a semmiből, életben tartani, felépíteni köré egy közösséget, folyamatosan fenntartani az érdeklődést, ráadásul tök egyedül, egyáltalán nem könnyű. De annyira jó! Tervezni, agyalni, kipróbálni, rohadt nagyokat esni, törött orral átgondolni, belebukni, felállni, megint újra kezdeni… És lassan megy igen, sokkal, de sokkal lassabban, mint szeretném. Az eredmények is kis lépésekben jönnek. De járni tanulok, egy olyan dzsungelben, ahol az ösvény is kitaposásra vár.
Hatalmas kaland. És hogy mit szeretek benne a legjobban? A felfedezést. Az izgalmat. A tanulást. Hogy minden rajtam múlik. A teremtést magát. Meg persze benneteket, akik követitek, szeretitek, veszitek és viszitek magatokkal a mosolyoncokat.
