Egy halottnak hitt virág, és a hit, amit én kaptam tőle. Egy kidobásra ítélt cserepes gerbera tövig elszáradt csonkja. Amikor már vizet sem látott egy jó ideje, ottfelejtve a lépcsőház egy félreeső zugában, hozott három icipici levelet. Akkor figyeltem fel rá. Nyomokban sem emlékeztetett egykori önmagára, de középen, ennek a három nyomorult kis levélnek az ölelésében megjelent egy virágkezdemény.
Vajon hol laknak a csodák? Hol bújnak, hol várnak, míg már semmi más nem segíthet? És miért jönnek elő, miféle parancsra? Mi az, ami a semmit is képes megsemmisíteni, hogy a helyén újra megszülethessen a valami? És honnan emlékszik az a születendő valami, mivé kell cseperednie? Az élet élni akar. De miért? Mert ez a dolga, nyüzsögni, lüktetni, tenni, létezni, fejlődni. Csak úgy? Igen, csak úgy, magáért, ez az ő szabadsága.
Kineveti ő a fontoskodva értetlenkedőket, az elemezgető megmagyarázókat. Hagyja, hogy bizonygassák, meg indokolgassák, aztán ránt a vállán egyet, és már potyognak is le a ráaggatott törvények és tudományok! Aztán kacagva odagurít a lábunk elé egy apró kis csodát, amivel élni segít, ha merjük megélni, és merünk élni vele.
Csak mosolyogtam rajt. Hát te akarsz virágot nevelni? Ráadásul a tél közepén? Ez önmagában is kész csoda volt, de az igazi meglepetés csak ezután következett. A virág szára megállíthatatlanul növekedett, elhagyva a kezdetleges leveleket, mintha egyenesen az eget célozná. Kitartóan nyújtózkodott, kétszer olyan hosszúra, mint eddig bármikor, közel ötven centi magasságba emelve közben kinyílt piros fejét. A csenevész levélkéi közül büszkén nézett rám, ahányszor csak elmentem mellette.
- Látod? - dobta oda hetykén, ahogy egymást méregettük.
- Látod? – ismételgette egyre kihívóbban.
- Látom. Megcsináltad. Megcsináltad a lehetetlent.
És most újra él, mert új értelmet talált az életre. Élni önmagának, önmagáért, szabadon. Már nem akar megfelelni, már nem akar bizonyítani és magyarázni, miközben éppen a példájával bizonyítja és magyarázza, hogy így is lehet.
Csodák márpedig léteznek. Ahol van remény, ott lesz lehetőség. Ahol van cél, oda pedig jut erő, megkeresni az utat. A legnehezebb és legkilátástalanabb helyzetekben is.
