Hej műhely!

Nagy Bernadett | 2022-01-31 16:02:49 | Általános | hozzászólások (0 db)

Hej műhely! Ez nem egy mű hely, nem bizony! Itt igazi minden, és minden igaz, mert ha nem lenne az, műhely sem volna, csak valami mű hely, csak valami izé… 

Az izé, az pedig lássuk be, soha nem az igazi. 

De nem az igazit keressük-e mindannyian? Tűzön-vízen, árkon-bokron, éveken és életen keresztül? Az igazit a társban, a munkában, a szerelemben, az élményekben, a barátban, az ízekben, a színekben, az illatban, a zenében? 

Kívül. 

Na és odabent? Ott a fülünk mögött, ahol már nem szabadna mást hallani, mint azt a belső hangot? Mert ott van az, és beszél. Halkan, türelmesen. Még ha el is nyomja a külső ricsaj, még ha el is térítik a figyelmet hamis vágyak, becsapós remények, megtévesztett iránytűk. A szerencsések időben meghallják, és hallgatnak rá. De van, hogy túl későn. És van, hogy soha. Pedig megmondja mi a dolgod, hol a helyed.  

Az enyém itt, a műhelyben. 

Honnan tudom? 

Onnan, hogy figyelek. Onnan, hogy barátommá fogadtam a csendet. Nem félek egyedül maradni a gondolataimmal. Mert a súgást, azt csak csendben lehet meghallani.  

Ülök az asztalomnál, ma már kettő is van, és ahogy körülnézek, amit csak látok, a részem. Minden az én moccanásom lenyomata, emléke, eszköze vagy eredménye. Nem mind szép, nem mind értékes vagy hasznos. De az összes tárgy, papírfecni, festéknyom, az általam átfestett fal, a több helyről összeszedett bútor, a cserép, a teás bögrém, az a sokezer kis részlet, és az a számolhatatlan gondolat és érzés, elképzelés, terv, kétség és lendület, amivel átitatódtak, minden, ami ide van szorítva ebbe a néhány négyzetméterbe, azt mutatják ki vagyok, és hol tartok ma.  

Az én saját kis mini univerzumom magja. 

Szeretem ezt a helyet, ezt a „műhelyet” ahol a „mű” nem valami álságost jelent, hanem a működést magát. A helyet, ahol működni tudok. Szeretem a tökéletlenségeivel, a rumlijával együtt is, és ahogy érzem magam éppen, az megmutatja milyen viszonyban vagyok adott pillanatban magammal. Ezt talán még sosem gondoltam át korábban ilyenformán. De most, hogy ezen a szemüvegen keresztül pásztázom végig, a sok-sok apró részlet bólogatva igazol.  

A műhelyem velem fejlődik, mozdul, nő és alakul, újul meg, vagy esik össze, hagyja el magát. Valamikor hajdanán nem volt több, mint egy asztal a hálószoba sarkában. Nem volt még semmim. Nem hogy vállalkozásom, de igazi kreatívkodásra való ötletem sem. Csak az az asztal, az alkothatnék, meg tán egy apró csírája mindennek, amin ma dolgozom, mélyen, magam előtt is rejtve még. Egy örökkévalóságnak tűnő idő telt el azóta. Aztán, csak felszínre került az a gondolat, s vele jött az első kuckó. Majd a második, már egy egész szoba. S most ez az új, a legújabb birodalmam. Itt még alig történt valami. De már ezt is számtalanszor átrendeztem, selejteztem, vagy pakoltam tele. Volt már benne őrült káosz, és időnként patikába illő rend. Az idén, ahogy rám is, rá is vár egy megújulás. Kerülnek majd bele új színek, új tervek is. A falai, úgy érzem, elég erősek, bár nehezen tágíthatók. De dolgozom rajta. Meg benne. Meg érte. Hogy joggal mondhassam bármikor: 

Megérte. 

 

A * jelölt mezők kitöltése kötelező!