Majd januárban...

Nagy Bernadett | 2022-01-10 09:49:37 | Általános | hozzászólások (0 db)

Hányszor kimondtuk, hányszor feleltünk vele egész évben, kérdésre, egymásnak, magunknak, hol mosolyogva, hol grimaszolva, vidáman, vagy legyintve, olykor szomorúan sóhajtva hozzá, amikor rohantunk, amikor nem értünk rá, sem magunkra, sem egymásra, sem a kevésbé életbevágó feladatokra, hogy megnyugtassuk magunkat. Szinte már szállóige lett. És aztán egyszer csak ott volt. Megint. És annyira, de annyira hamar... 

    Végre letudva az év végi őrültekháza, munka, a kötelező megünnepelnivalók, az iskolai téli szünet, több hét betegség, és minden nyüzsgés… Csend, béke, nyugalom. Ilyenkor még a fű sem nő - szoktuk mondani - és tényleg, mert hát ugye januárban? 

    Szeretem ezt az illékony időszakot a maga békéjével, az „idén még minden megtörténhet” érzésével. Magamra csukhatom a műhelyem ajtaját. Még kuszán van benne minden, ahogy az elmúlt év itt felejtette, mint ahogy a fejemben is egymás hegyén-hátán a gondolatok, rendezetlenül. Na de majd most...  

    Itt van ez a friss, tiszta jókedvű január. Tele tervekkel, ötletekkel, tenni akarással. Ott tolakodnak, egymást lökdösik. Mind főszereplője akar lenni ennek az új évnek, pedig a sikerhez igazi csapatként kell működniük. Együtt, rendszerben, amihez kellenek a tiszta irányok, a pontos miértek, és a rendező, aki tudja mit akar. Azt hiszem körvonalazódik már az is. Csak az a sok fránya hogyan...  

     De végre nekilátok. Mellém szegődik a hit és a remény, a két feketeöves ígérgető, akik azt duruzsolják a fülembe, hogy ez a friss, fiatal, még oly tiszta év, ami annyira vidám trombitaszóval harsogta tele az első hajnalt, majd kevésbé fog fájni. Addig-addig sutyorognak, amíg én is ígéretet teszek. Magamnak. Hogy megteszem mindazt, amivel már régóta adós vagyok a céljaimnak. Együtt, mint valami feltüzelt három muskétás fogunk hát hozzá legelőbb a takarításnak, selejtezéssel, az elmúlt 12 hónap összegzésével, kimazsolázva a szép pillanatokat, sikereket, szembesítve magam az elkövetett hibákkal, számba véve a hiányosságokat, megbékélve a veszteségekkel, a fájdalmakkal. Bármin is mentünk keresztül, fel kell állni, és meg kell tenni az első lépéseket előre.  

    Úgy döntöttem új szövetségeseket is keresek a céljaim megvalósításához. Például nem akarok többet harcban állni az idővel. Jobb a békesség. Meg aztán amúgy is mindig alul maradok. Láttátok, láthatjátok magatok is mennyit birkóztunk már. Megkísérlem inkább megszelídíteni és elérni, hogy a barátjává fogadjon. Nem könnyű. Nagyon nem az. Minden nap tapasztalom, ahogyan észrevétlenül szökik el, amint egy csöppet lanyhul a figyelem. Én tervezek, és beosztok, ő pedig folyton kiröhög és elrohan. Na de előbb-utóbb nekem fog dolgozni. 

 Még ilyen szaladós. Egy szempillantás alatt elvitte az elmúlt két hetet, pedig még olyan sok mindent szerettem volna vele megoldani. No és ma? Még mindig rohanna, de néha azért már elkapom a grabancát. Nagy talicskán hordja el a szégyentelen ennek a jó kis januárnk az értékes perceit, pedig sok dologra adtam magamnak határidőt a végéig. Nagy dolgok vannak készülőben. Olyanok, amiken jó izgulni kicsit, amiket jól esik várni, és amikért jó érzés tenni. Amikért már réges-rég tenni kellett volna. Majd mesélek mindenről. Mesélek sokat. Ha akarjátok. Ha eljön az ideje… hja, az ideje, ha ki nem cselez megint a nyavajás, de majd még jobban figyelek… 

A * jelölt mezők kitöltése kötelező!