Hívjon
+36-30/867 4752

Mikor a stressz keresztbe tesz...

Nagy Bernadett | 2020-09-28 14:14:19 | Általános | hozzászólások (0 db)

Akarom én csinálni, de nincs elég időm. Minden más beúszik, minél inkább akarnám, mert ezt is meg kell oldani, meg azt is elintézni, és ezek amúgy is már rég a fejemre akarnak borulni, hát akkor meg mikor és hogyan? Basszus nem haladok, nem, nem, és nem! Aztán jön egy szabad délután, egy egész nap, vagy hét, igen, ez az enyém, majd most, majd mindjárt, és ez is, meg az is meglesz, akárki meglássa! Végre nekiálltam, de nem megy. Csak toporgok, belekapok, otthagyom, nem megy, nem úgy megy, miért nem úgy megy? Hiszen terveztem, kitaláltam, de már megint nem haladtam semmit, nem haladtam eleget, és akkor azzal, meg ezzel még nem is foglalkoztam, pörög a gondolat, sokkal előbbre, mint ahol tart a kéz és az idő. A kreativitás helyére befúrja magát a feszültség, mint valami hólyag, fújja magát egyre nagyobbra, míg a képzelet vásznára körpanorámát fest a félelem és a szorongás, rút karikatúrákat firkálva a szép tervekre, vörös, szétfolyó festékkel ráfújva: ÚGYSEM SIKERÜL!

Ismerős?

És van, hogy hiszünk a két mocsoknak, mert annyira, de annyira meggyőzőek tudnak lenni, és annyira, de annyira erőszakosak. És aztán inkább azt mondjuk, fáradtak vagyunk mi ehhez, meg túlterheltek, meg nem nekünk való, meg a Pisti, Mari, Juci, Géza… is megmondta, meg hogy áááá, hiszen túl ilyen-olyanok vagyunk mi hozzá, de mindenképpen túl kevés, amit tudunk, meg túl nehéz, amit tudnunk kéne, de ami tutifix, és mantrázzuk is befelé, hogy mindenképp hihető legyen, és még jobban fájjon; semmiképpen nem vagyunk hozzá elég jók. Hagyjuk, hadd ringasson ez a hit, hadd altasson el minden vágyat, álmot, tervet, ötletet, tenni akarást. Puha takaróként húzzuk fejünkre a „nemvagyokelégjó” gondolatát, mert egyre kényelmesebb, egyre biztonságosabb, hiszen betakar elfed, elhallgattat minden mocorgó gondolatfoszlányt, ami változtatna, táncolna, mert a tánc az veszélyes, közben nagyokat lehet esni, ott kezünk, lábunk törhet, ott megszégyenülhetünk, hát minek is kockáztatnánk?

És nem. Nem fog segíteni a mellettünk élő másik, meg a harmadik, aki ott kucorog a saját „nemvagyokelégjó” takarója alatt.

Ha kibújnál mégis, ha annyira erős a kívülről beszüremlő hívás, a lehetőségek csalogató zenéje, neked kell lerúgni a biztonságosnak gondolt, de valójában nehéz, fojtogató paplant. Neked kell megfeledkezve a zsibbadt tagjaidról, felpattanni, és keresni több, hozzád hasonló, szintén pizsamában szaladgáló habókost, aki hallja a zenét, aki mer mezítláb is táncolni, új figurákat is kitalálni akár, hogy összeállhasson végre az az egyedi koreográfia, amiben tánckarok és szólisták egymás produkcióját erősítve mindannyian megtalálják a helyüket ugyanazon a színpadon.

A * jelölt mezők kitöltése kötelező!