Hívjon
+36-30/867 4752

A hely, amit azelőtt erdőnek hívtak, és a sárga szökevények

Nagy Bernadett | 2020-09-21 22:48:09 | Általános | hozzászólások (0 db)

Alig néhány hónapja még tövig leborotválva, kopaszon, szégyenkezve húzta magára a pókhálószerű, fűzöld ruháját. Erős gépek hagyta durva sebek borították a testét, sokszáz magasba nyúló karja helyén szomorú csonkok siratták a helyet, amit addig erdőnek hívtak. Tarvágás, mondták az arra járók, és az út szélén kegyelmet kapott néhány túlélő szomorúan figyelte, ahogy az utolsó levágott gallyak is búcsút integetnek a távolodó traktoron zötykölődve.

A hely, amit addig erdőnek hívtak, halottnak látszott. De lenn, a felszín mélyén, a szívét nem ölték meg. Sorsára hagyták, de a csonkok továbbra is sokezer szál gyökérrel kapaszkodtak makacsul a domboldalba, őrizve az új élet csíráját, talán még erősebben, elszántabban fogták mint valaha bármikor. Az egykori erdő szétszaggatott bőre alatt, magokat dajkálva, ugrásra készen álltak a mikrovilág apró munkásai is. Mindannyian ugyanarra a pillanatra, ugyanarra a titkos jelre vártak, amit a tavasz első hajnala súgott Föld anya fülébe.

A hely, amit azelőtt erdőnek hívtak, nem adta fel. Még álmosan kukucskáltak ki az első fűszálak az ősz ott felejtett rozsdaszínű takarója alól, szégyenlősen simították ki gyűrött szirmaikat a zsibavirágok, de hamar nyüzsgő, élettel teli, csupa zöld varázslat költözött oda. Előbb kócos pitypang gyerekek nevettek a kék égre, lágy fűszálak táncoltak a március dallamára, apró bogarak csiklandozták az elszomorodott fatönköket. És a csoda megtörtént. Egymással versenyezve törtek elő és nyúltak még gyenge karjaikkal a felhők után az új hajtások. A legyalult akác hetek alatt sűrű bokrossá változott, és csak nő, megállíthatatlanul, visszafoglalva a helyet ami az övé, a helyet, amit hamarosan újra erdőnek hívnak majd. Erdőnek, ami örömet ad növénynek, állatnak, az arra kóborlóknak, és ahol ezentúl napsárga szökevények is menedékre lelhetnek.

Hogy hogyan kerültek oda, és honnan oldottak kereket, azt csak sejteni lehet, de hogy eztán nem fognak elköltözni egy darabig, abban biztos vagyok. Traktorokon megbújva utazhattak idáig a magok, így ami elvitte az erdőt, mégis csak hagyott valamit cserébe. A mosolygós, tányérképű virágok pedig úgy bújócskáznak ma a zöld levéltengerben mint huncut gyerekek, magasra nyújtva nyakukat kacsintanak össze, vagy húzódnak meg a zöld ágak között, titokban nyelvet öltve a traktorokra és az emberekre.

A * jelölt mezők kitöltése kötelező!