Hívjon
+36-30/867 4752

Kell egy csapat!

Nagy Bernadett | 2020-07-26 21:19:55 | Általános | hozzászólások (0 db)

   Érezted? Emlékszel? Hogy micsoda kérdés ez? Na de amikor először nyitottad rá a szemedet erre a világra, nem ott álltak-e már akkor is körülötted? Nem szurkoltak, és nem örültek-e neked? Persze, még szép! - mondhatnád. Elvégre ők forszírozták ezt a megszületés dolgot. Friss zöldfülűként akkor még nem igazán volt beleszólásod milyen színekben akarsz a pályára lépni, de azt már biztosan érezted, ha jót akarsz játszani, és jól akarsz játszani, ahhoz mindenképpen kell egy csapat.

   Aztán persze jöttek, jönnek sorban. Az óvodás pajtik, akik ugyanúgy utálják a tökfőzeléket, a Micimackó rajongók tábora, az osztálytársak, a játszótéri haverok, a szakkörösök, a menő srácok, a lúzerek, a zeneimádók, a focidrukkerek, a koleszos szobatársak, az ivócimborák, a sporttársak, a partiarcok, a szendék, és ahogy múlnak az évek, egyre több csapatban próbálgatod a szárnyaid. Ha szerencséd van, megválaszthatod a játszótársakat, ha még nagyobb szerencséd van, jól választasz. Ha csak utazol át az életeden, és soha nincs a kezedben a kormány, akkor is besorolnak, vagy belöknek valahová. Ha mindenhonnan kilógsz, legfeljebb a különcök táborában találod magad. De akarod, vagy sem, örülsz neki, vagy bosszant, mindig tartozni fogsz valahová, ha másképp nem, hát mások szemében, és az idő múltával egyre több címke lóg majd a nyakadban. Talán észre sem veszed, amikor ott ténferegsz valamelyik csoport közelében, már akasztják is rád a bilétát, vagy nyomnak egy bélyeget a hátadra. Lehet a címek közt, amit boldogan viselsz, biztos lesz néhány érdektelen, és olyan is, amit tépnél le magadról, mert hamis, mert kényelmetlen, mert szorít, mert nehéz.

   Mondd! Te magad választasz, vagy téged választanak? Magad írod ki a melledre hova tartasz, merre húzol, magad választod a keretet a képed köré, vagy hagyod a bélyeget a hátadon, és hagyod, hogy egy tőled idegen rámában vicces bajszot firkáljanak az orrod alá?
Tudom, az élet nem ilyen szögletes, a sarkokat néha magunk gömbölyítjük le, máskor szimplán elkopnak. Meg aztán a kockát nehéz is gurítani, és hát valljuk be, néha kényelmetlenek is az élek. Mégis szükség lehet rájuk.

   De nem, nem hiszek a derékszög-párhuzam mindenhatóságában, a hibátlan, szögletesre faragott világban, az uniformizálásban meg pláne, de abban igen, hogy kellenek a kontúrok, és jó, ha a magunkét a saját kezünkkel rajzolhatjuk meg. Nem kell, hogy tökéletes legyen, de legyen.

   Az én ceruzámból csupa ívek és kunkorok kívánkoznak elő. Olyan kacskaringós vonalak, amik képesek kitölteni akár a szögletes teret is. A mosoly is ilyen. Játékos, huncut vonal a szánk sarkában, vagy széles, hahotára készülő, lehet szende, vagy egészen határozott, merész, de kihívó is, és annyiféle még. Csodás ereje van, köthet barátságot, hozhat békülést, vigasztalhat, felvidíthat, csábíthat, bátoríthat, szerelemre lobbant, vagy megnyugtat, ha arra van szükség, és a világ legszebb nyelvén üzeni ugyanazt némán.

   Azt mondják, a közösséged, ahova tartozol, a hozzád legközelebb álló emberek erősen meghatározzák ki vagy, ki lehetsz. Vihetnek jó és rossz irányba egyaránt, rajtad áll kikkel veszed körbe magad. De bármilyen közegben élsz és létezel, azt akarják, hogy olyan legyél, mint ők. Te tudod kire szeretnél hasonlítani? Én azokra, akik képesek a derűre, akik hisznek a világ szebbik felében, a kapcsolódás erejében, akik megőriztek valamit a gyermeki hitükből, a bármi lehetséges érzéséből. Azokra, akik átlátnak a saját korlátaikon, és mögötte megtalálják a lehetőségeket, akikben ott van a lendület, az akarat, hogy létrehozzanak valamit, akik képesek megélni az alkotás örömét, akár egy palacsintasütésben is, akik tudnak önzetlenül segíteni egymásnak, akikben ott a mindenen átívelő humorérzék, akik hisznek valamiben, magukban, egymásban. Én pedig hiszem, hogy ezek az emberek léteznek, hiszem azt, hogy létrejöhet belőlük egy erős, egymást támogató közösség, mert látok rá jó példákat. De látom azt is, mekkora szükségünk van erre.

   Hát így. Hát ezért szeretnék közösséget építeni. Hogy vigyük, hogy emeljük, hogy segítsük egymást, hogy felszínen tartsuk a derűs életszemléletet, ami véletlenül sem azonos az erőszakos pozitívkodással. Teszem ezt magamért, és azokért, akik hasonlóan gondolkodnak. És mert a gondolat ezer szállal kötődik a Mosolyonc Műhely küldetéséhez:

A mosoly erejével az emberi kapcsolatokért.

 (Ja és persze ki ne maradjon a világbéke! ;))    

Na meg, mert mindig és egyre inkább érzem, kell egy jó csapat!

 

A * jelölt mezők kitöltése kötelező!