Hívjon
+36-30/867 4752

Jövőre veletek ugyanitt?

Nagy Bernadett | 2020-05-11 00:18:40 | Általános | hozzászólások (0 db)

 

Őrült hajrá. Mert már megint sokkal többet szerettem volna elkészíteni, mint ami az időmbe belefért. És bakker, hányszor megfogadtam már, hogy nem hagyom utolsó pillanatra a pakolást! Még be sincs árazva, a cuccom szanaszét, megint kupit hagyok itthon! Segítsek valamit? Ne segíts lécci, ezt nekem kell összerakni, mert megvan a szisztéma! Elmúlt éjjel egy óra, de minden bent van a kocsiban. De legalább is a nagyja. Már csak én férek bele. Nyolcra legkésőbb ott kell lennem. Ma megint nem alszom sokat…

Nem, nem, nem akarok még! Csak öt perc szundi! Az agyam robotpilótára kapcsol. Zuhany, kaja elrakva, pénz, kistáska, nagytáska, sátor, az „irodám”, szék, terítő, túlélő felszerelés… kezdek magamhoz térni. Na, jó lesz belehúzni! Elmentem! A műhelyemben ne nyúljatok semmihez, majd én összepakolok!

Az utcán, téren, parkban, őskáosz, mindenki pakol, hurcol, épít valamit, mégis van benne rendszer. Hol több, hol kevesebb, hamar kiderül, mennyire profi a szervezés. Félre állok, míg megkeresem a helyem. Van, aki már ki is nyitott. A sültkolbász és a kürtőskalács illata versenyt úsznak a levegőben. Régi ismerősök kerülnek elő a dobozok mögül, az asztalok alól kibújva, a kávés standja mellől. Néhány szó, vagy csak egy integetés, barátokkal sietős puszi, aztán fut midenki a dolga után. Megvan a hely, jöhet az ügyességi verseny, aki nem érzi hol az autója eleje, vége, az most bajban van. Nincs idegeskedés, hangos szó, mindenki türelmes és segítőkész. Ha egyedül jöttél, sem okoz gondot, hogyan emelj fel valamit, vagy húzd fel a sátrad. A rutinosabbak minden szituációra felkészültek, a kezdők pedig hamar kapnak tanácsot, vagy éppen kalapácsot. Az első felfedezők már most ott bolyonganak az építkezők között, de igazából ez még a csapatépítés ideje. Az új ismeretségre, vagy a régi barátságra hamar előkerül a jófajta hazai pálinka is.

Mintha régi ismerősök lennénk. Nap végére lehet, többet tudok a szomszédomról, mint egyik-másik közelemben élőről. Ha kicsi a forgalom, még többet. A standok felépítése közben láthatatlan szövetség is épül. Vigyázunk egymás portékájára, szemmel tartjuk a szomszéd sátrát, amíg a dolga után jár, szaladunk a szélfútta csomagolóanyag után, vagy öten ugranak a szappanos standjához menteni, amikor megered az eső. Talán csak ez a három nap tart egymás mellett bennünket, meg a szoros szomszédság, megeshet, sosem találkozunk többé, de ha mégis összefutunk egy rendezvényen, ott folytatjuk a mondatot, ahol az hónapokkal előbb abbamaradt. És megesik, hogy életre szóló barátságok is köttetnek ilyenformán.

Van, hogy nehéz. Amikor nem látod az eredményét. Amikor délután még a helypénzedért tepersz, és megkérdik, ha két manót visznek, adsz-e kedvezményt. Van, hogy szénné égsz még a sátor alatt is, vagy eljön a pillanat, amikor már nem tudsz több cuccot magadra venni, de mégis fázol. Van, hogy harmadik napja, kialvatlanul, fagyott verébként kuporogsz a székeden, és úgy érzed soha nem lesz vége. Eső moshatja el a rendezvényt és a reményeidet, de a legkegyetlenebb mégis talán a szél. Hidegben különösen. Fáj, ha közömbös tömegek masíroznak el a sátrad előtt, de néha az utolsó fél órában többet adsz el, mint addig egész nap. Megesik, hogy sokezres rendezvényen is láthatatlannak érzed magad, és előfordul, hogy egy helyi kis rendezvényen aratsz. Nincs recept. Nincs tuti tipp. Nincs biztos módszer, mivel tűnhetsz ki a sátorvárosban. Sokszor óriási a kínálat, nagyon meg kell küzdeni a figyelemért. Nem tehetsz többet, mint hogy a maximumot adod magadból. Minden alkalommal a legjobb formádat viszed, és próbálod fenntartani az utolsó pillanatig. Ha sikerül. Az sem garancia semmire. De ha minden jól megy, a végére akkor is elfáradsz. Néha baromira elfáradsz.

És persze ott vannak a pillanatok, amik táplálják a szupererődet. A lelkes vásárlók, a találkozások, a beszélgetések jó fej emberekkel, a sztorik, amiket elmesélnek a mosolyoncokról, a jól sikerült ajándékozásról, a visszajáró lelkek, a jóleső mondatok, hogy csak miattad jöttek ki, és ugye itt leszel a következőn is? Hát persze! Itt leszek…
Szívesen mentem volna…

Ha a vírus nem jött volna, akkor az a volna nem volna ott a mondat végén. De most odafurakodott. Oda bizony, szemtelenül, és nem tudhatjuk meddig óhajt ott tanyázni.

De fogunk mi még együtt bandázni ugye? Ott lesztek ti kézművesek, és persze vendéglátósok? És jöttök majd ti is, akik megtöltitek a vásárt élettel, jöttök kisgyerekekkel, kutyákkal, haverokkal, a családdal, vagy a szerelmetekkel kézen fogva? Ha az idén már nem is, de ugye jövőre ott leszünk megint? Hiányoztok! Hiányoznak a dumapartik, az átviháncolt barátnős éjszakák, a lángos illata, a nyüzsgés, a sikerélmény, a vásári hangulat.

Akkor egyezzünk meg! Oké? Jövőre, veletek, ugyanitt?

A * jelölt mezők kitöltése kötelező!