Hívjon
+36-30/867 4752

Eldőlt

Nagy Bernadett | 2020-05-03 21:31:56 | Általános | hozzászólások (0 db)

Eldőlt. Mert eldöntöttem. És a döntés, pláne az el-döntés, az felborítást is jelenthet. Felborítani a régit, feldönteni, vagy ledönteni a falat, kinek tetszése szerint, amit magam húztam oda korábban, elképzelésekből, tervekből, hiedelmekből meg érzelmekből, mert akkor úgy tűnt jónak. Aztán kiderülhet, most meg már útban van. Mert változnak az idők, változik a világ, meg ami benne van. Ha túl sokáig ragaszkodunk a rogyadozó építményünkhöz, egyre vastagabbá válhat, fogy a mozgástér, és hát megeshet az is, hogy ránk dől magától. De ledönteni sem kevésbé kockázatos, hát még ha nem is sejtjük mi van mögötte.

Na de félre a falakkal, meg a túlagyalással, ideje megbízni a megérzésekben! Mi másban is bízhat az ember lánya ilyen bizonytalan időkben? Abban, amije van. A képességeiben, a lehetőségeiben, és az ötleteiben, az ötleteiből megszülető terveiben. Meg abban, hogy a hiányzó feltételeket képes lesz becserkészni út közben. Az „útközbenhez” viszont nem árt elindulni valamerre. Tipegni, vágtatni, settenkedni, lépegetni, vagy száguldani, az már mindegy is, csak indulni, az a legfontosabb és a legnehezebb. Az utóbbi hetekben egyre frusztrálóbb volt a helyben járás. Na, az őrülten fárasztó. Taposol, mint a veszedelem, de még mindig ugyanazt a falat nézed közben, esélyed sincs felfedezni, mi van odaát. Nem jutsz előbbre. Hát ennek a helybentopinak készülök egy huszárvágással véget vetni. Célt kitűzni, szemellenzőt felvenni, térképet megrajzolni, aztán irány előre! Eddig a körülöttem lévő falakat bámultam, vetítettem rá képeket is, de most csak arra szeretnék koncentrálni, ahova oda akarok érni. Az meg ugye odakint van, az Óperenciás tengeren, meg a komfortzónán is túl…
Ha belegondolok mindenhogyan megértem már a változásra. Régóta újítani szerettem volna, több irányt, és más megoldásokat is kipróbálni. Erre épp, hogy léptem volna kettőt, akkorát lódított rajtam ez a koronás hercehurca, hogy a fal adta a másikat. De elég a közel két hónapos szédelgésből. Hiányzik az igazi alkotás, hiányoznak a sikerélmények. Hiányzik a megszokott, a társaság, a vásárok hangulata, és oly sok más, ami sokáig nem jöhet vissza, vagy ki tudja, mi jöhet vissza egyáltalán. Mondják, és érezni is lehet, semmi sem lesz már ugyanolyan. Én sem. És ez talán nem is baj. Bízom benne, hogy valami jobb felé tartunk. Nem is fogom sokáig húzni az időt. Döntöttem. El. Az idén egyetlen téma köré csoportosítok minden időt, energiát, pénzt, paripát, fegyvert, de azt reményeim szerint megcsinálom tisztességesen. Persze van benne kockázat, de tudjuk, a vállalkozósdi „békeidőben” is egy kész orosz rulett, ki nem szereti, ne csinálja. Amit kitaláltam, (a kitálalás később jön) abba nem szólhatnak bele a következő hetek, hónapok történései, mert elég messzire tettem le a célom ahhoz, hogy odáig helyreigazodjanak a világ dolgai, de legalább is kirajzolódjon, merre forog tovább a kereke.

Ülünk mindannyian ugyanazon a szekéren, a lovak megvadulva rohannak valami elől. De nem hagyom, hogy a körülmények, a félelmek tovább lökdössenek, szétzötykölődjön a nagy menekülésben minden álom és cél. Szeptember végéig el kell dőlnie, megtanulok-e a vágta közben lovagolni, vagy a lovak patája alá kerülök magam is, mint sajnos annyian…

A * jelölt mezők kitöltése kötelező!