Hívjon
+36-30/867 4752

Dobbanás...

Nagy Bernadett | 2020-04-13 23:21:42 | Általános | hozzászólások (0 db)

Három és fél óra. Ennyi kellett hozzá hogy elkészüljön. Az előző próbálkozásokkal együtt közel négy óra, hogy a fehér papíron, a semmiből, kacskaringós formák nőjenek ki, hogy aztán ezek a kunkorok és ívek összeálljanak egy alakká, aminek néhány vonal után már címe volt, de mégsem tudtam mit fogok rajzolni. Egyetlen szó vitte tovább a ceruzámat, ami a sok kócos gondolat közül ugrott a papírra. Dobbanás.

Nem szoktam rajzolni. Nem tudok jól. És mégsem hiszi el senki. Általános iskolás szinten talán. Ha elém raknak egy almát, egy gesztenyét, vagy egy csonkolt kockát, vagy ilyesmit, az még úgy ahogy, de azt sem szívesen. Mert ha nem tudok megütni egy szintet valamiben, azt nem csinálom. És a frászt kapom attól, ha rám erőltetnék, mondván, de olyan ügyes vagy. Jó volna, de nem vagyok. Mégis rajzolós pályát választottam hajdanán, de persze a műszaki rajz, a tervezés, egy egészen más világ. Az ment. És élveztem is. Csak éppen eljárt a tudományom felett az idő.
Ma viszont kunkorok és ívek tolakodtak elő valahonnan, muszáj volt őket lerajzolni. Pedig írnom kellett volna, de nem ment. Csak azt tudtam miről nem akarok. Pörgettem kínomban a facebook hírfolyamot, nyuszi, vírus, nyuszi, vírus, húsvéti jókívánság, piros tojások, vírus, nyuszi… Nem akartam beállni hatezrediknek a sorba. De nem volt ötletem. Akkor inkább nem írok. Aztán most mégis. Hogyan? Ami az izzadtságszagú agyalásnak nem ment, azt a szabad rajzolás megoldotta.

IMG_20200413_181252.jpg (1.94 MB)

Egy kézműves társ alkotó köréhez csatlakozva (Fodorinda, keressetek rá, megéri) Juli motívumaival játszottam eleinte, de valahogy nem volt az enyém ami kisikeredett belőle. Rá kellett jönnöm, az én kezemben másféle formák laknak. Egymás ölébe simuló kunkorok, ívek és kacskaringók akarnak kijönni onnan, és amint szabadjára engedtem őket, azonnal szaladni kezdtek a papíron, és velük együtt kezdtek szaladni az addig helyben totyorgó gondolataim is. A vírus - húsvét - nemakarokmegintezennyüszögni - nyuszi - karantén - beszéljünkmármásról - tavasz - vírus - miafeneérdekliazembereket - vírus - hogyantovább - mitőlleszezpozitívírás - húsvéthétfő - kitérdekelmirőlírok - maradjotthon - dögunalmasvagyok - akarokvalamiértelmesetadni… katyvaszból kezdett fejben is kirajzolódni egy kép.

Dobbanás… Mi az élet? Sok - sok szívdobbanás, és sok - sok szív dobbanása. S még sok - sok összepasszoló, egymás ölébe simuló kunkor, kacskaringó és ív, kicsik, nagyok, jelentéktelenek és jelentősek, egyszerűek, és bonyolultak, amiket egyenként talán meg sem értünk, de végül mégis kiadnak majd egy formát, jó esetben egy szép egészet. Ahányan vagyunk, annyiféle mintát hordozunk és élünk. Próbáljuk bevenni a kanyarokat, száguldunk, vagy megtorpanunk éppen, ideig-óráig összekapaszkodunk, vagy nagy ívben kerülgetjük ki egymást.
És most?
Most meg kell tanulnunk valami nagyon fontosat. Együtt működni, és együttműködni. Egyetlen nagy hullámvonal mentén egyetlen irányba mozogni. Alkalmazkodni, odafigyelni, segítséget nyújtani és elfogadni. Tanulni. Olyan feladatot kaptunk, amit az egyén nem oldhat meg, kizárólag közösségeknek van esélye. És a közösségek elkezdtek szerveződni. Ez jó. Persze messze még az elég…
Tavasz van, Húsvét, az újjászületés, az újratervezés ideje. És a kérdésé: Mi az én dolgom, lehetőségem és felelősségem az adott helyzetben? Ez számomra egy fontos mondat, mert először sikerült ezt így tömören megfogalmaznom. Firkálás közben. Ha ez a három dolog tisztába van téve, akkor tovább lehet lépni, mert szépen kijelölik az irányt. Az enyém így alakul. Kunkorokkal és kacskaringókkal, fejben és papíron. Egészen új ötleteim is támadtak közben. De erről majd legközelebb…

Lehet, hogy többet kellene rajzolnom?  

 

A * jelölt mezők kitöltése kötelező!