Hívjon
+36-30/867 4752

Ahol az álmok életre kelnek

Nagy Bernadett | 2020-03-09 13:24:07 | Általános | hozzászólások (0 db)

Ma már teljesen meztelen, de azt hiszem nem bánja. A mostani munkájához ez így praktikusabb. Pályafutása elején még rendszeresen kapott új, hófehér ruhát. De hogy hol is kezdte azt a bizonyos pályafutást, az már a feledés homályába veszett. Rég volt, és közben többször is pályát és gazdát cserélt.

Úgy sejtjük, egy tervezőiroda lehetett az első otthona. Finom, fehér, papír öltözéke alatt masszív, erős tükörsima lap. Fából készült, igaziból. Még benne az anyag - mondjuk az ilyenekre. Kellett az erő, egész háztömböket, üzemeket és lakásokat kellett megtartania. És nem hajolhatott meg, a műszaki rajzok nem tűrték a pontatlanságot. A hátán fürgén siklott a párhuzamvonalzó, ami mellett pedig csőtollak nyomán formálódtak tervekké az új álmok. A digitális kor szülötteinek már ez a vonalzó is történelem, mint ahogy a fél lepedőnyi pauszokon születő tervek is. Hmm… Alig van már, aki erre emlékezzen.
Ha elkoszolódott a nagy munkában, jött az átöltözés. Még én is ismertem a trükkjét, hogyan legyen egészen feszes az új ruha. Magam is áthúztam párszor, persze hosszú volt az útja odáig. Még meg sem születtem, amikor ő már javában dolgozott. Csak jóval később találkoztunk, de akkor is gyerek voltam még, amikor hozzánk költözött. Anyu dolgozott rajta sok hétvégén és éjszakán keresztül. Azt hiszem akkor fertőződhettem meg észrevétlenül az építészettel, amikor ott rajzolgattam körülötte.
Aztán ahogy teltek múltak az évek, én megörököltem a szakmát, vele együtt pedig őkelme is az én szobámba költözött. Végigasszisztálta a kamaszkorom, a felnőtté és építész technikussá válásom folyamatát. Születtek mellette házi feladatok és rózsaszín ábrándok is. Utóbbiból talán több is mint az előbbiből.
De elhagytam. El én hűtlenül. Nem volt panasz. Hűségesen őrizte a szoba sarkát, többnyire tétlenségre ítélve. Aztán valami egészen-egészen más idők jöttek. Csendes, magányos hétköznapok, zajos hétvégék váltották egymást. Fehér fólia borítást kapott, (hiába no, haladni kell a korral) meg valami puha takarót, amin egy vidám kis fickó hancúrozott néha fürdés után, öltöztetés vagy pelenkázás közben. Azt gondolhatta, ez már így marad, kellemes nyugdíjas éveit ebben az új társaságban tölti. De az élet ugye nem ilyen. A vidám kis fickók ugyanis igencsak hamar hajlamosak a felnövésre…

Egy hosszú életút sok kanyart tartogat. Az övébe is belefért néhány. Költözött, utazott, tették ide meg oda, hordott a hátán annyiféle dolgot. Ma már teljesen meztelen, de azt hiszem nem bánja. Újra munkában. Újra velem egy jó ideje. A felületén ezerféle nyom, paca, apró sebeit is én okoztam, de a háta egyenes. Sehol egy meghajlás, sehol egy repedés. Szívós fajta. Néhanap megcsiszolom kicsit, és olyankor olyan örömmel tartja magát, mint a macska, akinek a füle tövét vakargatják. Kitart. S kitartana tán, ki tudja hány évig. Lassan hozzáöregszem. Még túl is élhet. De addig remélem, elbír még néhány új álmot, és álmokból szőtt sok-sok tervet. Mert valahogy mellette még mindig tervezhetnékje támad az embernek…

A * jelölt mezők kitöltése kötelező!