Hívjon
+36-30/867 4752

Tavaszi ébredés

Nagy Bernadett | 2020-03-02 12:21:24 | Általános | hozzászólások (0 db)

Minden évnek reggele a tavasz. Madárdalra ébred, lerúgja magáról megkopott hótakaróját, langyos esőben mosakszik, felöltözik ezerféle zöldbe, ibolyát tűz selymes fű-hajába. Voltak már lustább évek, későn kelők, az idei viszont már januárban is ficánkolt, mint a csintalan gyerek, aki hajnalban ébreszti a háza népét. Türelmetlenül táncoltatta a langyos szellőket, előcsiklandozta a pitypang sárga virágát, és a pipitérek gyenge szálai is álmosan csodálkoztak rá a korai ébresztőre. Még a mogyoró is hagyta magát becsapni és egy szempillantás alatt virágba borult.

Csalóka, játékos és szeszélyes fiatal lányka, még az évünk. Hol ezer virággal ölel át, hol zúzmarás reggellel duzzog, vagy finom könnyeivel áztat. Nyáron érik majd gyönyörű nővé, s őszre válik asszony belőle, sok termést, fiókát nevelve fel közben. Mosolygós ősz anyóként integet a költöző madaraink után, majd miután mindent lecsendesít, elrendez és kisöpör, még bekukkant a karácsonyi ablakokon, maga is búcsút vesz. Elmúlik, örökre.

IMG_20180321_124833.jpg (1.53 MB)
De most még itt van, tele energiával, tervekkel, és valahogy átragasztja az emberre ezt a nagy akarást, és noszogat, meg hajt, hogy gyerünk, csináld, megy ez majd, csak hidd el, hogy bármire képes vagy! És nevet. Kineveti a kishitűséget, a félelmeket és a lustaságot. Bohócorrot nyom az akadékoskodó problémák képére. Hiszen tavasz van! Minden rügyben, magban, ott mocorog a hatalmas fa, az édes alma, a gyönyörű virág ígérete. Ahogy az apró ötletekben is ott lapul a megvalósulás, az eredmény. Csak hagyni kell megszületni, hagyni élni, kigyomlálni mellőle minden negatív érzést ami megfojthatja, és eltéríteni minden lábat ami letaposhatja mielőtt elég erős lesz, hogy megvédje magát.
Ilyen, és efféle gondolatok járnak a fejemben, ahogy az elcsendesedett házban, a műhelyemben, felrajzolom az utolsó mosolyt is az első tavaszi manók arcára. Sokféle ötlet cikázik a fejemben. Ott tolakodnak, lökdösődnek, és mind elsőbbséget követel magának. Csak kívül van csend. Ha kinézek az ablakon, most nem láthatom a szemközti szomszéd öreg diófáját. Sem a lakóit visszaváró sok vihart túlélő gólyafészket. Az éjszaka sötét függönye rejti el őket. De mégis tudom, hogy itt van velem. Itt ez a játékos és pimasz kamasz. Kopogtat mellettem a tetőablakon szelíd puha esőcseppjeivel, és izgalomban tartja azt a lármás bandát odabent a homlokom mögött. Tudom segíteni fog, ha bízom benne, és ha bízom magamban. Most hogy nem látja senki, összekacsintunk. Azt mondja, odaadja nekem még a márciust, hogy igazán felkészülhessek. De aztán lépnem kell. Lépni előre, bátran kiállni, és megvalósítani mindazt, ami egyelőre csak odabent létezik. Szigorúan néz amikor ezt mondja. Alig két hónapja született és máris parancsolna. De ismer. Az elmúlt nővérei minden tapasztalata és bölcsessége nála van. Azt hiszem, most már komolyan kell vennem. Mielőtt megharagszik, és jól keresztbehúzza a számításaimat.

Minden évnek reggele a tavasz, és minden tavaszi reggel egy új esély, hogy az évem sikeres legyen. Újra az asztalom mellett ülök. Gyümölcstea a kezem mellett, a manógyártás rumlijának eltűntetése után ismét rend.  Na jó, akkor csináljuk. Mondom félhangosan. De ugye segítesz? És ő az ablakon túlról a már napfényben sütkérező diófa ágaival integet, hogy hát persze…

 

A * jelölt mezők kitöltése kötelező!