Hívjon
+36-30/867 4752

A régi ház körül...

Nagy Bernadett | 2020-02-10 11:42:50 | Általános | hozzászólások (0 db)

   Van egy fájdalmasan szép emlékem róla. Az utcán, a ház előtt játszottunk. Mert akkor még lehetett az utcán játszani. Nyár volt, meleg, és mi színes, szivárványszínű buborékokat fújtunk, kissé átalakított szívószállal, házilag készített szappanos vízből. A nagymamám, az ablakban könyökölve figyelt bennünket. Bordó pongyolájának a mintája ma is itt van előttem. Nem igazán hagyta el már akkoriban a házat. Súlyos betegen sem mondott le a dohányzásról, hát akkor is a füstöt eregette a mi buborékaink után.

   Miért maradt meg bennem ez a jelenet? Talán mert aztán ő is beszállt a játékba. Maga volt a varázslat, ahogy a vékony kis gömböcskékbe zárt füst táncolt, gomolygott odabent, és amikor szétpukkadt alkalmi fogva tartója, egy szempillantás alatt kereket oldott. Honnan is tudhattam volna gyerekfejjel, hogy magával viszi majd őt is nemsokára? Alig hat éves lehettem…
De nem csak a nagymamám költözött el. A családja élete is új fejezetet nyitott, és a régi házban és az udvaron, amihez ezer szállal kötődtem, egy új család kezdett új történetet.
Közel negyven év múlt el azóta.  Az öreg házat felújították, a régi léckerítést nyugdíjba küldte egy daliás fiatal fém kapu. Az udvarról eltűnt minden. Minden, ami akkor nekünk gyerekeknek a Paradicsom volt maga. De nem tudok elmenni előtte úgy, hogy amikor a kopasz telket nézem, ne látnám az orgonabokrot a kerítés mellett, a két meggyfát a rájuk lógatott autógumikkal, az alattuk elnyújtózó homokozót. Ne látnám a szőlőlugast, a hatalmas diófát, a csupa zöld kertet, a ribizlist, a gyümölcsfákat, a pajtát és a tyúkólakat, ahol összeszedhettük a tojást, és aminek a tetejét lecserepezték játszásiból az unokatesómék, meg az öcsém. De látom az öreg fekete Nigra kutyát, meg a Miri macskánkat is napozni az ajtó előtt. De a lábamat, azt nem tettem be oda soha többé…
   Egy ideje azonban látok még valamit, aminek már nincs köze a múlthoz, de annál több köze van hozzám. A mosolyoncaim által, akiket sokkal-sokkal később én teremtettem, én nevelgettem, egy kicsit visszaköltözhettem abba a házba, ahol talán a legszebb gyermekéveimet éltem. Ott vigyorognak annak a szobának az ablakában, soha nem múló jókedvvel, ahol még gondtalan gyerek lehettem, ahol együtt lehettem azokkal, akik már távolra kerültek, vagy elmentek végleg, és ahonnan a nagymamám az ablakon kihajolva fújta nekünk azokat a varázs buborékokat…

A * jelölt mezők kitöltése kötelező!