Hogyan írok?

Nagy Bernadett | 2020-02-03 10:01:00 | Műhelykukkoló | hozzászólások (0 db)

   Hogyan írok? Megkérdezik néha. Miért? Mert kell. Mert ki akar jönni, mert piszkál, mert nem hagy nyugodni az írhatnék. Mert írni jó. Akkor amikor éppen megy. Amikor nekilódulsz, és nem győzöd körmölni, mert a gondolat néha lehagyja a kezedet. Van ilyen is, de az esetek többségében ennél munkásabb a dolog. Néha meg kimondottan nehéz.

   Asztal lesöpörve, család elnémítva vagy száműzve a közvetlen környezetemből, csend, béke, nyugalom, ihlet… Ih-lett, vagy nem lett. Mert hiába is hegyezem ki a ceruzám, még ha csak virtuálisan is, mert bár nagy barátja vagyok a kézírásnak, mondhatni élemedett koromnál fogva is azon utolsó bölények közé tartozom, akik még nem csak pötyögnek, gépen azért praktikusabb, de a vágyott ihlet vagy jön, vagy nem. Ilyen a természete. Ilyen szeszélyes. Amikor a legjobban készülök a randira, késik. Vagy oda sem ér. És nem szól ám! Nem a piszokja. Hagy egész nap a kétségek közt vergődni, hogy mire éppen lemondok róla, azt hiszem, már sosem találkozunk többé, akkor egyszer csak váratlanul beállítson. Lehetőleg olyan helyen és szituációban, ahol esélyem sincs írni. Akkor jön a nemfogomelfelejteni… nemfogomelf… Mi is volt? Affene, pedig tudom, hogy jó ötlet volt.
Most egy kicsit beduciztam rá. Két nappal ezelőtt nagyon készültem a közös munkára. Vártam. Álló nap bámultam a monitort, mert azért mégis csak könnyebb egy szövegszerkesztőben belejavítgatni a szövegbe, szóval csak lestem, erőlködtem, javítgattam az addigiakat, meg olvasgattam vissza, és semmi!… Oké, gondoltam magamban, ha te így… A hétvégén magára hagytam a gépet, meg sem próbáltam rajta klimpírozni. Helyette konyhatündérkedtem egy keveset, aztán ma rendbe szedtem a tavaly nyakamon maradt mosolyonc csapatot, mert teljesen elkanászodtak. Nem elég, hogy eszükben sem volt tőlem elköltözni, szanaszét hancúroztak a lakásban, szekrénybe, dobozokba bújva, vagy csak itt-ott lézengve mindenfelé, alig győztem őket összeterelni. Egy kicsit nem figyelek oda, és máris kész a káosz. Így múlattam az időt, holott sem időt múlatni, sem közben mulatni nem szerencsés addig, amíg a nagy mű, amin most dolgozom el nem készül. Félek, kicsit talán magasra is tettem azt a bizonyos lécet, remélem sikerül megugrani, mert sem magamnak, sem másnak nem szeretnék csalódást okozni! Na majd holnap. Holnap talán kibékülünk mi ketten. A tiszteletére rendet csináltam a műhelyemben, asztal lesöpörve, gép és a gondolataim kifényesítve, reggel, majd ha elcsendesedik a ház, főzök egy jó kis gyümölcs teát, bekuckózom, magamra csukom az ajtót, és akkor talán megérkezik. Mert azért, ezt igazán beláthatja őkelme, nincs neki itt olyan rossz dolga. Várják, megbecsülik, szeretik, és örülnek ha segít…

   Igazából most sem ment volna nélküle. Ha nem ülne itt a vállamon, nem sugdosna mindenfélét a fülembe, ez az írás sem született volna meg. Pedig késő van, fáradt vagyok, de ha hétfő, már pedig holnap hétfő, hát írni kell. Mert megígértem hogy írni fogok. Nektek, akik szeretitek ha írok, és magamnak, aki szereti ha írhat. Mert írni jó. Ha olvasni is, akkor még jobb. És remélem ma sem raboltam az időtöket hiába…

A * jelölt mezők kitöltése kötelező!