Hívjon
+36-30/867 4752

Úton

Nagy Bernadett | 2019-08-13 12:24:55 | Általános | hozzászólások (0 db)

Honnan tudom? Igazából sehonnan. Ha tudnám, minden sokkal könnyebben menne. Minden, úgy siklana előre, mint meleg kés a vajon. Mert ott lenne a bizonyosság, hogy az irány jó, a cél nem délibáb, és ha lesznek is kanyarok, ha fékezni is kell néha, oda fogok érni. Oda, ahol már jó lenni, ahol körbeölel a „megcsináltam” érzése és a biztonságé, ami nem volt soha. Néha azt hittem igen, de azt csak a nagyonakarás festette a buborékra, amit magam köré fújtam oda magamnak. Csúnyán röhögött képen a felismerés, amikor mindez szétpukkadt. De még akkor sem hittem neki. Sokáig nem akartam.

Mi van hát helyette? Alig valami. Érzések, megérzések. Erősek, de százfelől akaszkodnak rájuk a kétségek, a félelmek, a kudarcok, és húzzák, tépik, cibálják visszafelé, mindazt, ami előre haladna. Ott duruzsolnak a legszebb pillanatokban is, szétlopkodják a lelkesedést, és kövérre hizlalják a gyávaságot. Így persze lassan megy. Nagyon lassan, olykor pedig egyenesen visszafelé. Az pedig elkeserítő. Magam alatt vagyok - mondjuk sokszor. És mennyire szépen kifejezi ez a lényeget! Mert legtöbbször a saját fejünkön ülve sírunk, amiért nem tudunk mozdulni, és ha nem elég, betakarózunk a körülményekkel is, esélyt sem adva a lehetőségeknek. Ma már felismerem, ha ezt csinálom, de mégis beleesem néha a magam ásta gödrömbe. Mert hamis biztonságot hazudnak a megszokásokkal, kifogásokkal kipárnázott falak. Amiért mégis a pozitív hozzáállásban hiszek, az talán annak köszönhető, hogy mégsem tudtam még tartósan annyira magam alatt lenni, hogy ne láttam volna valami halvány reményt a jobbra. Bár kétségtelen, hogy ezek a remények is félrevezetnek, megcsalnak néha, beleragasztanak olyan helyzetekbe ahonnan már régen menekülni kellett volna. Mint egy naiv kis bogár, kapaszkodsz felfelé a pók hálóján, mert azon akarsz feljutni a bokorra. De ragad, rohadtul ragad, és egyre jobban belekeveredsz. Ha van elég erőd, letéped magadról. Ha nem, felzabálnak…  

Miben bízom? Talán abban, hogy lassan meg tudom már különböztetni a pókhálót a létrától.  Mert az élet, az őrangyalod, a sorsod, az univerzum vagy a jóisten - hívja mindenki meggyőződése szerint - odatámasztja néha eléd, hogy segítsen. Küld mellé barátokat is akik segítenek mászni, akik tartják, ne inogjon már annyira. Arról már egyik sem tehet, ha te ragaszkodsz a hülyeségeidhez, ha a létrád mindenáron máshova akarod vonszolni, ha nem akarsz eljutni sehová, vagy ha félsz.

Nos, én szeretnék eljutni. Oda. Oda, ahol majd körülölel a „megcsináltam” érzése, és a biztonságé, ami nem volt soha lehetetlen.

A * jelölt mezők kitöltése kötelező!